2022 első blog bejegyzésében szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy nagyon boldog, sikerekben, könyvekben és egészségben gazdag új évet kívánjak minden kedves olvasómnak! ♥
Tudjátok, hogy mennyire szeretem a Könyvmolyképző Kiadót,
akik hirdettek karácsonyi szeretetcsomag akciót, amit én ki is használtam.
Akkor találtam a hamarosan megjelenő könyvek között K. Bromberg újdonságát. Az
írótól én még nem olvastam, de gyors kutatást végezve láttam, hogy nincs sok
magyarul megjelent regénye (csak a Szükség-trilógia), és a Faking it –
Megjátszott szerelem a negyedik, hazánkban kiadásra kerülő regénye. A fülszöveget
olvasva nem okozott nagy meglepetést a beltartalom, de mivel én szeretem az
ehhez hasonló könyveket, így megrendeltem ezt is. Az már csak a ráadás volt,
hogy ajándékként egy olyan könyvet küldött a kiadó, ami már évek óta kívánság
listás nálam, csak nem jutottam el addig, hogy meg is rendeljem!
A webshopban volt egy kis beleolvasó, amit én elolvastam
rendelés előtt, így onnan már megismerhettem Harlow karakterét, aki elsőre is
nagyon szimpatikus volt számomra a szókimondósága miatt! A történet elején a
lány rossz irodába nyitott, ahol az arrogáns főnök félreértése és egy szerintem
mókás fordulat miatt végül lecsúszik az interjúról. Zane Phillips, az elbizakodott, ausztrál főnök nem tudja kiverni fejéből a lányt, így kiengeszteli egy
ajándékkal és egy rendezvény meghívással. Harlow végül elmegy az eseményre,
ahol a két főszereplő egymás háta mögött pont Zane egyik befektetőjének lódítanak
hatalmasat. Ennek kapcsán végül Zane is kénytelen elmenni arra a népszerűsítő körútra,
ami az ő befektetését tűzte ki témaként, ami nem más, mint egy új eljáráson
alapuló társkereső szolgáltatás. Nekem nagyon tetszett, hogy nem egy szokásos
pénzügyi, vagy bármilyen más dologba fektetett be a történet szempontjából. Valamint
az is érdekes volt számomra, amikor a könyv közepén kiderült, hogy mi is
motiválja Zane-t erre az egészre.
Halvány elképzelésem volt arról, hogyan fedi a cím a sztorit
a könyvben, de nem pont erre gondoltam. A már fent említett népszerűsítő körút
adja az egész történet vázát. Ahogy azt már megszoktam az ilyen könyveknél,
ugyan a történet alakulása nem okozott nagy „wow” faktort nálam, viszont a
köntös, amibe az író bújtatta, nagyon megnyert! A turné elején Harlow és Zane
alig bírtak egymás mellett megmaradni, annak ellenére, hogy a színpadon
szerintem már megvolt a kémia köztük – hiába volt csak megjátszva minden. Egyszerűen
imádtam ezt a macska egér játékot kettejük kapcsolatában. Nem csak Harlow, de a
végére már én is majd’ beleőrültem, hogy mikor lesz egy halvány jele is annak,
hogy a szőrös szívű, szerelmet elítélő Zane is viszonozni fogja az érzelmeit.
Imádtam kettejük közös pillanatait, amikor például Zane elvitte a lányt egy
turnén kívüli programra, vagy amikor ketten vacsoráztak a tetőn megnyílva
kicsit egymásnak. Az utazás végeztével már csak egy kérdés maradt hátra nekem,
hogy mi lesz a kapcsolatuk vége, és hogyan tovább. Kicsit ott mérges is voltam
az alakulása miatt. De végül az utolsó fejezet ellensúlyozott. Nagyon tetszett,
hogy az utolsó pillanatig húzta Zane a vallomását, amit egy nagyobb csavarral
meg is fejelt, csak hogy teljes legyen az élmény.
„Van valami abban, ahogy Zane, ez a befolyásos üzletember melegítőben ül, és egy Scooby Doo-s színezőt színez, amitől elolvad a szívem.”
F.
K. Bromberg: Faking ig – Megjátszott szerelem
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2021.
376 oldal
Milyen szerelmet érdemelsz?
Zane Phillips összetévesztett azzal, aki a kutyáját szokta
sétáltatni. Nem is kéne, hogy meglepjen, hogy egy férfi, akinek az öltönye is
többe kerül, mint nekem egyhavi lakbérem, azt feltételezte, hogy az ő
szolgálatára vagyok ott.
Hogy mi ebben a jó? Az, hogy rendesen helyre tettem. És mi a
rossz?
Az, hogy lekéstem miatta az állásinterjúmat.
Aztán kiderült róla, hogy egy kőgazdag ausztrál vállalkozó,
és hogy ki akar engesztelni, amiért elszúrta nekem azt az interjút. Igen,
szédítően jó pasi, ugyanakkor egy arrogáns seggfej is…
Úgyhogy kösz, de nem kérek belőle.
Végül miért szelem át keresztbe-kasul az országot – és miért
osztozom az ágyon – azzal a fickóval, akit ki nem állhatok? És miért izzik fel
közöttünk a szenvedély?
Ha nem vigyázok, még a végén tényleg elhiszem, hogy a
tündérmesék valóra válhatnak?
Kapcsolj ki és töltődj fel hőseink történetével!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése