2022. január 8., szombat

Az igazán szemét főnök - könyvértékelés

Az előző bejegyzésemben már említettem, hogy vannak azok a könyvek, amiknek elolvasva a tartalmát pontosan tudom, hogy mire számíthatok, ám mégis megveszem őket. Hiába a kiszámíthatóságuk, valahogy mindig megvesznek és egyszerűen szeretek ezeken a könyveken kikapcsolódni. Szintén az előző posztomban írtam, hogy karácsonyra megleptek (inkább leptem meg magamat más nevében) egy kisebb csomaggal, aminek az egyik része Whitney G. új könyve volt. Az írótól már ezer éve kívánság listán van egy könyv nálam, de valahogy mindig valami visszatartott, hogy azt a regényt megvegyem ezek után ez már másként van, nyugalom.


A Two Weeks Notice, avagy a Felmondólevél előrendelési időszakban akadt a látókörömbe. Igazából azért fogott meg nagyon is, mert akkor (is) egy rosszabb periódusomban voltam a munkahelyemet illetően, és úgy éreztem, hogy ez a könyv nekem biztosan kell a házi könyvtáramba. Rövidsége miatt kaptam le az év utolsó előtti napján a polcomról, mondván, hátha ezzel meglesz a kitűzött, 25 könyves célom, amit olyan sokszor emlegettem már. És lám, pont az utolsó pillanatban, a szilveszteri készülődést megelőzően sikerült befejeznem!

Na, pontosan egy ilyen könnyed, szórakoztató, humoros könyvre volt szükségem, hogy lezárjam a 2021-es évemet. Kiszámítható volt? Igen. De ilyen karakterekkel és beszólásokkal ez abszolút nem zavart!

Tara, a nagyszájú főhősünk, aki az elején egy apró bevezetésben elmondja, hogy két éve dolgozik vérbeli s*ggfej főnökének, Preston Parker-nek, akit rögtön az első fejezetben meg is ismerhetünk, amikor is visszamegyünk egy picit az időben. Ja, igen, a cselekményszál. Viszonylag nagy ugrálások vannak az időben, amit szimplán egy-egy elválasztó oldallal jelölnek a könyvben. Elsőre nem feltétlen értettem, hogy erre mi szükség volt, de belegondolva, ha az összes időt felölelné a könyv, akkor talán háromszor ilyen vaskos lenne. Viszont szerintem annyi lehetőség nem volt ebben a történetben, hogy mondjuk kimerítsen 500-600 oldalt és végig ott tartsa a figyelmemet.

Preston egy könyörtelen főnök, amit a könyv indításában is megláthatunk, hiszen egyetlen menedzserasszisztense sem bírja tovább 2 hétnél a cégénél.

„– A barátnőmnek minden este arra kell hazajönnie, hogy sírok e miatt a munka miatt – törölte meg szemét a zakója ujjával.
Minden este sír, és még mindig van barátnője?”

Tara nehéz helyzetben van, hiszen a megmaradt pénze vészesen fogyni kezd, és különböző praktikákkal tartja meg lakótársával albérletét ezt imádtam, annyira jót nevettem rajta. Reggelizni pedig egy szállodába jár, ahol ingyen adják a svédasztalos reggeliket, és mázlijára pont Parker egyik szállodáját nézte ki magának erre a célra. Le is bukik és még nagyobb mázlijára egyenesen Preston-ba fut bele, aki a liftben interjúztatva rögtön fel is veszi a hírhedt pozícióra! Szóval innen indul meg Tara a Preston Parker-féle hullámvasút emelkedőin és lejtőin. Viszont nem olyan könnyű kiszállni a kocsiból, erről egyenesen gondoskodott a főnök! És ahogy ez kiderült... Áh, imádtam!

A könyvet a könnyed stílus és a humor mozgatja. Rengetegszer nevettem hangosan Tara szabadszájúságán, valamint hiába volt nagyon sok esetben könyörtelen Preston, az ő beszólásain is tudtam nevetni. A történetet olvasva nagyon sok szituáción mosolyogtam magamban, hiszen én is jártam már hasonló cipőben, mint Tara. Annyi különbséggel, hogy én nem voltam ennyire merész, és nagyszájú, mint ő. A sztori közepén beálló fordulat fenekesen felfordítja micsoda alliterációt hoztam ide össze Preston addigi életét, és lám megláthatjuk azt is, hogy a szállodamogulnak még szíve is van. Végig érezhető volt a két főszereplő évődése egymással, folyamatosan vibrált a levegő körülöttük, ontották a feszültséget, mind szexuálisan és érzelmileg is. Pontosan ezért voltam nagyon kiakadva, amikor egy csavarnak köszönhetően minden addigi kapcsolatot Parker elvágott kettejük között. Mondjuk meg tudom érteni miért döntött így, de akkor is, hát hol vannak az érzelmek? Szív nem diktál semmit?!

Ha hibát kellene keresnem – amivel amúgy nem törtem magamat, hiszen annyira kikapcsolódtam a történettel – akkor azt tudnám felhozni, hogy Preston múltja nincs kifejtve. Érdekelt volna, hogy miért vált ilyenné, miért jött el otthonról. Ugyan, erre utal a könyv, de csak egy-két mondatban. Hiányoltam, hogy ebbe jobban beleásson az író, valamint nagyobb hangsúlyt fektessen Preston családi kapcsolataira. Ezen kívül nem tudok mit felhozni negatívumként.

Ha egy könnyed, laza kikapcsolódásra vágysz, ami 296 oldal, és konkrétan egy délután alatt el lehet olvasni, a Felmondólevél neked íródott. Én nagyon örültem neki, hogy 2021-es évem utolsó olvasmányának választottam! Nem csak azért, mert így elértem a kitűzött olvasási célom, hanem azért is, mert remek lezárása lett ez a humoros kis történet az óesztendőnek.

Ezek után pedig nem fogom sokáig halogatni az írónő másik könyvét, ami már másfél éve várakozik a kívánság listámon. Remélem az is hasonló élményeket fog nyújtani!

F.

Whitney G.: Two Weeks Notice – Felmondólevél
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2021.
296 oldal

GYŰLÖLÖM, HOGY SZERETEM?

Tisztelt Címzett!

Jelen levelemben hivatalosan is bejelentem a távozásomat a Parker Internationaltől (és az arrogáns, lekezelő vezérigazgatótól), kéthetes felmondási idővel. Döntésem meghozatala NAGYON KÖNNYŰNEK bizonyult, hiszen az elmúlt két év kifejezetten pocsék volt. A világ legnagyobb szerencséjét kívánom a következő menedzserasszisztensnek (szüksége lesz rá), s ha a főnököm bármit kérne tőlem a következő két hétben, legyen szíves a tudtára adni, hogy rohadtul csinálja meg egyedül…

Tisztelettel (igazából nem is):

Tara Lauren

Ilyen felmondólevelet kellett volna küldenem a főnökömnek, mert a hivatalosabb változatot, amelyikben „hálás vagyok minden lehetőségért”, és „megtiszteltetés számomra az összes gyümölcsöző tapasztalat” – nos, azt visszadobta a szexi, önelégült félmosollyal, ami a védjegye. És hozzátette, hogy „határozottan javaslom, olvassa el az apró betűs részt a szerződésében”. Tehát úgy is tettem.

És most rájöttem, hacsak nem adom elő, hogy meghaltam, nem mérgezem meg, vagy nem találok módot a lehetetlen szerződésem újratárgyalására, akkor kénytelen leszek New York egyik legidegesítőbb és legkönyörtelenebb vezérigazgatója keze alatt dolgozni. De aztán késő este felhívott egy sürgős ajánlattal…

Hihetetlenül szexi és pimasz, feszültséggel teli könyv, melyben a drámai és forró jeleneteket lélektani összefüggések is gazdagítják.

ÜDÍTSD FEL VELE A LELKED!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése